Általános információk  
Aktuális rendezvény
Szakmai program  
Szabadidő programok  
Regisztráció  
   
 

Meghívó

Rendezvényeinket támogató országos szakmai szervezetek, valamint kongresszusaink szervező bizottsága nevében Tisztelettel és Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait az egészségügy évadnyitó konferenciájára, az  

Önkormányzati Egészségügyi Napok Téli Szimpóziumára,

melyet hagyományosan az

„Egészségügy öt dimenzióban”

címen rendezünk meg

2012. január 17.-én (kedden), Budapesten,

a Danubius Health Spa Resort Margitsziget Star Auditóriumában.

 

Rendezvényünk témája színtiszta egészségpolitika, ahol minden a társadalom és az egészségügy jelenéről, jövőjéről, az állam és az önkormányzatok szerepéről, az egészségügyi ellátórendszer feladatairól, lehetőségeiről, értékeinek megőrzéséről, valamint az elkerülhetetlen átalakításokról, - a túlélésről szól! Ahol minden résztvevő a lehető legtöbb hasznos információt kaphatja a területét és az ágazatot érintő jelentősebb változásokról. Ahol minden Kedves Vendégünk véleményt formálhat a tervezett átalakításokról, egyszersmind megismerheti az ágazat szakértőinek konstruktív javaslatait is.

Őszintén reméljük, hogy a szimpózium célja és üzenete felkeltette megtisztelő figyelmét és Önt, valamint munkatársait is a rendezvény résztvevői között üdvözölhetjük a közeljövőben. Részletes programunk január elsejétől megtekinthető honlapunkon, illetve kiküldött prospektusainkban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk januári szimpóziumunkon az „egészségügy országgyűlésén”.

 

Budapest, 2011. december 03.

Tisztelettel:

Dr Kovács Zoltán
a szervező bizottság elnöke
Partnerség Egészséges Társadalmunkért -Közéleti Társaság elnöke

                                                   

Újévi köszöntő!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm közelgő téli szimpóziumunk, az egészségügy évadnyitó rendezvényének minden kedves résztvevőjét és azokat a szimpatizánsokat is, akik eddig csak távolról, de egyre növekvő együttérzéssel szemlélték egészségügyünk kálváriáját.

Amikor e sorokat papírra vetem 2012-t írunk, annak is első napját. Nevezetes nap ez a mai, a honi egészségügyi ellátórendszerünk fejlődéstörténetének jelentős mérföldköve. Sokak víziójában a vég kezdete, mások ( az örök optimisták, és kényszer reménykedők ) számára a megújulás, a tabula rasa nyitánya lehet ez a nap. Mire gondolok? Két eseményre, és egy napra, melyekre reményeink szerint úgy emlékezhetünk majd, mint „egy napra, amely megrengette” ...na jó, ha nem is a világot, de az egészségügy recsegő-ropogó  építményét mindenképpen. E napon kezdetét veszi „élesben” - szédületes tempójú előkészítő szakasza után - a Nagy Átalakítás, mely egészségügyi ellátórendszerünk centralizációját, szerkezetének, szervezetének újjáépítését jelenti. Január 01-el az összes megyei fenntartású és fővárosi kórház állami tulajdonba kerül. Megkezdődik az új feladatelosztás, kapacitások és ellátási területek szükségletarányos újraértelmezése, a progresszivitás elvére épülő térségi ellátórendszer kiépítése. Az átadás-átvételi folyamat ezzel az aktussal nem zárul le, e nagy kórházak csupán megnyitják a sort a városi kórházak közeljövőben esedékes hasonló csatlakozása előtt. A kórházak és szakrendelők állami irányítás/felügyelet alá kerülnek, vezetőik feladat és hatásköre, felelőssége, mozgástere  gyökeresen megváltozik.

Másrészt ez az a jelzett nap, amikor szimbolikus értelemben betelik az a képzeletbeli Nagy Pohár, a türelem pohara, mely hosszú évek hiába való várakozása után cselekvésre készteti az egészségügyi dolgozóinak egy jelentős részét bérköveteléseik nyomatékosítása és munkakörülményeik javítása érdekében! (Ez a nap a vízválasztó függetlenül attól, hogy lesz-e érdemi megegyezés az elkövetkező három hónap alatt, vagy sem) Alea iacta est. Egy fejezet  végképp lezárul és egy új pedig elkezdődik: megszólal és a tettek mezejére lép a korábban némaságba burkolózó „kritikus tömeg”!

A tét meglehetősen nagy. Ugye, bele sem merünk gondolni, mi lesz velünk, ha nem valósul meg egészségügyi ellátórendszerünk tervezett átalakítása, ha nem jön létre - a végsőkig elkeseredett és otthonuk, hazájuk elhagyására is kész - egészségügyi dolgozókkal okos kompromisszumok talaján kiegyezés? Számtalan kockázati tényező, mely átszövi terveinket, számtalan új és régi probléma, melyek megoldatlansága esetén értékvesztéssel, társadalmi feszültségek fokozódásával, álmaink összeomlásával kell számolni.     

Reméljük, hogy az „okosok” odafönn tudják, mit kockáztatnak?! Mi azt tudjuk, hogy milyen egészségügyet szeretnénk. Ehhez még a mainál is több beleszólást, részvételi és együttdöntési lehetőséget kívánunk magunknak egy konszolidált, működőképes egészségügy felépítése érdekében. Ezt kívánjuk minden egészségügyért tenni kívánó Tisztelt Honfitársunk és Kollegánk számára is. Konferenciánkkal erre készülünk. Rendezvényünk e célok megvalósításának hagyományos fóruma és eszköze.

Egy Boldogabb Új Év és a mielőbbi viszontlátás reményében, a szervező bizottság nevében is tisztelettel:

Dr Kovács Zoltán

 

Gondolatok az egészségügy átalakításáról


Engedtessék meg nekem, hogy néhány gondolattal jelezzem Önöknek, miről is lesz szó januári szimpóziumunkon?

Ismert tény, hogy az állam átveszi az önkormányzatoktól a kórházak és az iskolák üzemeltetését, államosítják ezek működését szolgáló vagyontárgyakat és cserébe átvállalják az ezen a területeken képződött  adósságállományt is - özönlenek a sokkoló hírek a médiából. Az eredeti - csupán a fővárosi kórházak átvételére vonatkozó - kormányzati elképzelések az idők folyamán kiteljesedtek és a jelenlegi ütemtervek már egyszersmind a megyei, későbbiekben a városi kórház-rendelőintézetek állami tulajdonba vételéről is szólnak. Mit old meg ezzel a lépéssel az állam? A válasz egyértelmű: „Egy központi tulajdonban lévő intézményrendszert sokkal könnyebb átalakítani, mint helyi szinteken megvívni a csatát” - indokol az államtitkár. „Koncentrált, jól fegyelmezett a partikuláris érdekeken felül álló irányítás kell az egészségügyben. Eddig a helyi önkormányzatok akadályozták meg a kórházak számának csökkentését.” - nyilatkozik a frakcióvezető az államosítás céljairól. És mit nem old meg? A centralizált állami irányítással kapcsolatban rengeteg kétely és kritika fogalmazódik meg ellenzéki és szakmai körökben egyaránt. „A működés optimalizációval elérhető megtakarítás lehetősége minimális, a centralizációval együtt járó „vízfej veszély” viszont óriási.”- állítják a centralizáció ellenzői. Mi többiek, csupán reménykedhetünk abban, hogy a tét ennél mára már jóval jelentősebb! Mire gondolunk?

A magyar egészségügy a 90-es évek óta „ördögi körben” mozog. Tizenöt- húsz év alatt alig javult a lakosság egészségi állapota, elmaradt a tudományos/technikai fejlődés által tálcán kínált paradigmaváltás, elmaradt az egészségügyi rendszer megújítása nemcsak az 'Unió 15 legfejlettebb országához képest, de a kelet-európai országok többségéhez képest is. Sok mindent kipróbáltunk majd elvetettünk olyan elképzeléseket is, ami alapvetően jó irány volt, de az azonnali látványos sikerek hiányában felőrlődtek a politikai játszmák asztalán.

Mi kell a gyógyításhoz, mi kell az egészségügy optimális működéséhez? Leegyszerűsítve a választ: a gyógyításhoz korszerű technika és jól képzett szakember kell. Ennyi. Az egészségügy rendszer szintű működtetéséhez viszont jól felépített és szabályozott szervezet, olajozott működéséhez pedig sok, nagyon sok pénz kell! A korszerű technikai feltételek biztosítása - a bejelentett 300 milliárd forint fejlesztési forrás felhasználásával - többé-kevésbé megvalósítható, az egészségügy szervezeti átalakítását a kormányzat még ez évben  zászlajára tűzte. Lehet szeretni és lehet bírálni a Semmelweis Terv célkitűzéseit, lehet megérteni vagy támadni az államosítás kormányzati szándékát, egy biztos: az idő sürget, lépni kell!

Kétségtelen tény, hogy az egészségügyi szolgáltatás legfontosabb „eleme” a jól képzett orvos és egészségügyi szakember, akinek/aminek mindenütt a világon ára van. Szeretnénk a döntéshozók figyelmét felhívni arra, (ami szakmai körökben evidencia), hogy az egészségügyben az orvos az egyik legfontosabb „költségtényező”. Nem a fizetésük miatt (az szánalmas), hanem annak okán, hogy a költségeket ők utalványozzák receptjeikkel, beutalójukkal, döntéseikkel, tevékenységükkel. Sajnos soha nem állt módunkban kipróbálni egy életképes alternatívát: szigorú, de reális követelmények teljesítéséért cserébe tisztességesen megfizetjük az egészségügy dolgozóit. Pedig - horribile dictu- többek között rajtuk (is) múlik, hogy egy rendszer jól, vagy rosszul, költségérzékenyen, vagy pazarlóan működik. A rendszerváltás óta betelepült nemzetközi pénzügyi-gazdasági cégek százai bizonyítják, hogy igenis van annyi pénz, amiért jól képzett fiatal honfitársaink zokszó nélkül robotolnak napi 12-14 órát a legteljesebb lojalitást tanúsítva munkaadóik érdekei iránt. Talán ki kellene próbálni? A helyzet adott. A probléma megoldása  mindannyiunk létérdeke, mert nincs több elvesztegetni való időnk az elmúlt 20 év politikai tili-toli játszadozása után.

Van egyáltalán még értelme a tárgyalásnak? - kérdezik többen elkeseredetten. Erre Prof. Dr Orosz Éva augusztusi előadásának zárószavai adják meg a választ: „Ahhoz, hogy lényeges és alapvető változás történjen az egészségügyben leginkább arra van szükség, hogy megerősítsék az egészségügy minden szereplőjének (kormányzat, piaci szereplők, szolgáltatók, egészségügyi dolgozók és a lakosság) felelősségét és bizalmát. A bizalom erősítéséhez pedig a legfontosabb, hogy a helyzetet, a kormányzat korlátozott mozgásterét világosan és őszintén beszéljék meg az egészségügy szereplőivel, a társadalommal.”

Erről szól rendezvényünk, az Egészségügy öt dimenzióban.

Budapest, 2011. december 03.

Tisztelettel:

Dr Kovács Zoltán

 

 

Köszöntő!

Egy kibicnek semmi sem drága...

Sem okosabbak, sem tehetségesebbek, sem tapasztaltabbak nem vagyunk az egészségügyi rendszer-szervezés területén, mint jó néhány szomszédos, vagy nyugati ország, vagy éppen egy-egy dél-amerikai állam ezzel foglakozó szakemberei. Ráadásul még csak olyan gazdagok sem vagyunk, hogy megengedhetnénk magunknak a tévedés/tévelygés lehetőségét. Ennek ellenére négyévenként rendre újratervezzük ellátórendszerünket, félrerakjuk amit addig építgettünk, a tervek megvalósításáról már nem is szólva. Marad a torzó, a káosz, a fejetlenség, ami a rendszer dilettáns módon való megzavarásának egyenes következménye.

Ilyenkor számba vesszük az alapkérdéseket, hogy milyen rendszert is akarunk, de a válasszal rendre adósak maradunk. Pedig-e ciklikus agytorna első lépése a száraz menedzseri logika szabályai szerint az alapvető kérdések tisztázásával kezdődik: mit akarunk, hogyan, miből? Erre teszünk kísérletet most is nyárvégi kongresszusunkon. / A mikor már nem is lehet kérdés, mert időnk nincs, - a válasz: most rögtön!/ Nem rózsaszín álmok kergetése, hogy mindent, meg, hogy de jó lenne...meg majd mi megmutatjuk mi, hogy semmi pénzből, meg a totális káosz állapotából megvalósítjuk a minőséget, esélyegyenlőséget, egyenlő hozzáférést biztosító egészségügyi rendszerünket. /Amit eddig még soha senkinek nem sikerült megteremteni ezen a világon/. Ahol majd továbbra is a mindenkinek, mindent, azonnal álszent szlogenje érvényesül, és amire majd egészségturizmusnak nevezett légvárainkat tervezhetnénk...

A szigorú tekintetű üzleti menedzser szavaival élve: Na jó! Álljunk meg! Döntsük el, mit  akarunk? Ha nincs pénzünk, de mindent(!) szeretnénk, az nem fog menni! Vagy az álmainkból (a fenti triász valamelyikéből) kell engedni, vagy pótlólagos forrásokat kell beépíteni más területekről történő elvonással, forrás átcsoportosítással. Dönteni kell, ami (haszon)áldozat nélkül nem megy! Az pedig, hogy ha majd nő az ország GDP-je, akkor majd több jut... enyhén szólva is bizonytalan alapokat jelent egy tervezéshez. Kicsiny hazánk ezer sebből vérzik, mire egyet begyógyítanánk, már kettő van helyette.  

A világ fejlett országai kétségbeesetten keresik a kivezető utat az egészségügy dilemmájából: a minőségileg elvárható szintű szolgáltatás és a gazdaságilag megengedhető ráfordítás konfliktusából - évtizedes szerzett jogokat sértve újabb és újabb elképzeléseikkel. Így mi sem kerülhetjük el a lehetőségek számbavételét. Ha engedünk a minőség és hatékonyság követelményéből, mert ragaszkodunk az általános hozzáférhetőséghez betegek milliói járnak rosszul, könnyen Oroszország és Kína sorsára jutunk (pedig még gazdagok sem vagyunk), ahol aki csak teheti menekül a korrupt rosszul szervezett állami egészségügyből, a  for-profit privát egészségügy virágzó rendszerébe. Ezzel szemben, ha engedünk az (egyébként igazságtalan) biztosítási csomag tartalmából, (horribile dictu) és nem mindent, hanem csak a legnagyobb társadalmi terhet okozó betegségcsoportok gyógyítását tekintjük kötelező állami feladatnak, (ahogyan ezt már számos ország sikeresen megtette) azzal bizonyára sok-sok egyéni érdeksérelmet okozunk minden(!) szinten, ami azonban rászorultsági alapon  igazságosan kompenzálható. (lásd: Skandinávia, Chile) Ha viszont semmit sem engedünk az ellátási csomag tartalmából, akkor változatlan mennyiségű pénzből egyre növekvő feszültségek mellett szép lassan összeomlik a rendszer. Bocsánat! Nem összeomlik, kettéválik: lesz egy viszonylag költségesen fenntartható, de működésképtelen korrupt állami a szegényeknek és egy fizetős, magas színvonalú magán ellátó rendszer a kiválasztottaknak... és ez nem vízió, ez egyre inkább a valóság Magyarországon.

A világ minden felelős kormánya kénytelen szembenézni a keserű valósággal: Az egészségügy nagyon drága és a tudomány exponenciális fejlődése miatt folyamatosan dráguló szolgáltatás, amit alapvetően (többek között) két jelentős tényező: a modern technika és kivételes szaktudás ára határoz meg.

A modern technika mellőzése elképzelhetetlen a gyógyításban - ma már ehhez a tényhez kétség sem férhet. Mint ahogyan az is vitathatatlan tény, hogy az egészségügyi rendszer minőségének és hatékonyságának meghatározó tényezője a humán erőforrás, az egészségügyi dolgozó szaktudása, munkabírása, empátiája, tapasztalata. A kivételes szaktudás mindenhol a világon keresett érték, a fokozott kereslet viszont árfelhajtó hatású. Költözik a jól megfizetett német orvos Norvégiába, USA-ba, mert ott jobban megbecsülik tudásáért. És él a szabad költözködés és munkavállalás -Európai Unió-s jogban deklarált- jogával a magyar. Megy Angliába, Németországba, mert elege van abból, hogy folyamatosan visszaélnek türelmével, üres ígéretekkel hitegetve az egészségügy kiszolgáltatott dolgozóit az éppen regnáló kormányok. Az elvándorlás és a következményes szakképzett munkaerő hiány viszont egyre inkább alá ássa az itthon maradottak munkabírását és tovább zülleszti az egyre korruptabb, lényegében mindenkivel szemben igazságtalan, átláthatatlan, kaotikus és pazarló rendszer hatékonyságát.

A Semmelweis Terv grandiózus munka, a politikai diplomácia mesterműve, az érdekeltek bevonásával készült és az érdekeltek véleményének kikérése és beépítése után érte el végleges(?) formáját. Lényegében tartalmazza mindazokat a rendszerszervezési stratégiai elképzeléseket, amiket a működőképesség fenntartása érdekében meg kell tenni a 24-ik órában. Az egészségügy rendszerének logikus átrendezésére minden kétséget kizáróan szükség van, amivel egyet is ért mindenki, mindaddig amíg (remélhetőleg) haszonélvezője és nem kárvallottja lesz a nagy átalakításnak. Kérdés, hogy elegendő lesz-e ez a nagy formátumú változás az egészségügy megmentéséhez?

Együttgondolkodásra, a részletek megismerésére és az eltérő vélemények ütköztetésére invitálunk mindenkit az egészségügy "országgyűlésére" a Margitszigetre, 2011. augusztus 31.-én.

Budapest, 2011. július 01.

Tisztelettel:

      Dr Kovács Zoltán
a Szervező Bizottság elnöke
A Partnerség Egészséges Társadalmunkért-Közéleti Társaság elnöke

 

 

Egy csepp méz...

A kormány május végén elfogadta az egészségügyi ellátórendszer átalakításának „elvi kereteit”. Bár korántsem valószínű, hogy ezzel a döntésével a kabinet kormányprogrammá emelte volna a Semmelweis Terv szakmai vitában kiérlelt elképzeléseit, de a legfontosabb stratégiai feladatok kijelölésével, a megvalósítási határidők kitűzésével, minden bizonnyal az utóbbi évek egyik legjelentősebb szerkezeti és működésbeli változásainak adott zöld utat az egészségügyben. A változásnak, melynek lesznek haszonélvezői és kárvallottjai is egyaránt.

Miről szól a döntés? Még az idén november 30-ig nyolc nagytérségre osztják az országot, kijelölve ezzel azokat az 1-1,5 millió lakos ellátásáért felelős egységeket, ahol a szakmai kompetencián alapuló feladatmegosztásra, együttműködésre, valamint új finanszírozási feltételekre számíthatnak az egészségügyi intézmények a közeljövőben.

Más. November végéig létrejön az Állami Egészségszervezési Központ, és ennek nagytérségi szervezetei, melyek feladata az intézmények együttműködési lehetőségeinek kiaknázása, a háttérszolgáltatások biztosítása, a közös beszerzések koordinálása lesz. 2012 június végéig az egészségszervezési feladatok mellett az államosított kórházak esetében fenntartói feladatokat is ellát majd ez a  „szupermenedzser hivatal”.

Apropó! Államosítás. Arról is szól a fáma, hogy a tulajdonos által fenntarthatatlan ítélt kórházak sorsa az állami kezelésbe/tulajdonba vétel. A módosításra váró önkormányzati törvénnyel együtt párhuzamosan készül ez a koncepció is. A kabinet utasította az egészségügyért felelős államtitkárt, kezdjen azonnali tárgyalásokat Budapest Főváros Önkormányzatával 12 kórházának államosításáról. A koncepció egyszersmind Budapest három új sürgősségi centrumának kialakításáról is szól.

...És ez még csupán rövid kvintesszenciája annak a 9 pontos stratégiai intézkedéscsomagnak, melyet a kormány az átalakítás elvi kereteként elfogadott. Mindezt teszi olyan pénzügyi-gazdasági környezetben, egészségügyi- és morális válság közepette, amikor a legkevésbé sem várható tolerancia készség és az együttműködési hajlandóság a magán és közszereplők részéről. (Erről is lesz bőven szó még kongresszusunkon.) A pattanásig feszült helyzetben a tárgyaló feleknek józan önmérsékletre, a kormány részéről előrelátó, megfontolt cselekvésre van szükség. Ezt a reményt erősíti bennünk az a hír is, mely szerint az államtitkárság szeptember végéig kidolgozza az ágazati életpályamodellt és javaslatot tesz a tragikus bérhelyzet javítására.Ez a lépés ma már elkerülhetetlen, a változások elengedhetetlen előfeltétele, úgyis mondhatnánk a dolgok sine qua non-ja, a siker záloga. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

Budapest, 2011. június 24.

Tisztelettel: a Szervező Bizottság

 

 

 

Valakinek egyszer, vállalva a felelősséget ki kellene jelentenie:
a jelenlegi biztosítási rendszer, a forráshiány miatt csak egy
bizonyos fokú ellátást tud biztosítani, azt viszont mindenkinek
igazságosan.

( Vizi E. Szilveszter)

Köszöntő!

Tisztelt Vendégeink!

Az Önkormányzati Egészségügyi Napok kongresszusai felett védnökséget vállaló országos szervezetek, valamint a rendezvényeink sikeréért szorgoskodó Szervező Bizottság nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntjük minden kedves potenciális vendégünket évadnyitó egészségügy-politikai konferenciánk, közelgő januári találkozásunk, Téli szimpóziumunk alkalmából.

Túl az év legnagyobb jelentőségű politikai eseményén, a választások izgalmán az ország lakosainak figyelmét mindennapi problémáik mellett, a közhangulatot borzoló korrupciós botrányok, katasztrófák, természeti csapások, a minden képzeletet felülmúló eladósodási hullám és az általános bizonytalanság érzése köti le. A választások során rendre visszatérő problémakör az egészségügy konszolidációja, strukturális reformja, illetve azok elmaradása mintha kevésbé izgatná a társadalmat, mint valaha.

Pedig „Soha ekkora közérdeklődés nem kísérte az egészségügy helyzetét és problémáit, mint a .. évi országgyűlési képviselőválasztások idején. Pártok egymást túllicitálva hangoztatták: egészségügyi ellátórendszerünk felélte utolsó tartalékait is, egyes kórházakban már közvetlenül betegellátás rovására kénytelenek spórolni az intézmény túlélése érdekében. Az egészségügyben katasztrofálisak a kereseti lehetőségek, a bérek vonatkozásában az ágazat méltatlanul alacsony szinten áll. Hiányzik a szakmai tudást, önfeláldozást, egyszóval a hivatást elismerő differenciált bérrendszer, ami maradásra ösztönözné pályaelhagyást fontolgató, vagy külföldre távozó egészségügyi dolgozóinkat. Halaszthatatlan szükség van az egészségügyi rendszerünk átszervezésére, intézményeink konszolidációjára...”

Fenti idézet 2002. évi kongresszusi köszöntőnkből származik, időszerűsége mit sem változott. A helyzet, - ha lehet mondani - katasztrofálisabb, mint valaha. Pedig mi minden történt és mi minden történhetett volna az elmúlt nyolc évben ? - kötetekre terjedhetne szakirodalma, ha valaki azt megírná. Ámokfutó módjára végrehajtott egészségügyi reform intézkedések, többszöri forráskivonások, kapacitások és működési források ésszerűtlen felosztása, fejlesztési források öncélú, vagy célszerűtlen felhasználása, az EU-s támogatások kihasználatlansága, csupán néhány példa azokból a visszásságokból, amik megkeserítik az egészségért/egészségügyért tenni kívánó százezrek életét. Elköltöttük a pénzek felét és úgy hírlik „nem a leghasznosabban”

2010. augusztus végén XIV. kongresszusunkon többen hiányérzetüknek adtak hangot amiatt, hogy több konkrétumot és azonnali intézkedést vártak az egészségügy-politika felelős irányítóitól: a Kormányprogram ígéreteihez képest keveset kaptak. Aztán jött november, a Semmelweis Terv, a szakmai egyeztetések és a társadalmi konszenzus keresés időszaka és már túl is léptünk a helyzetelemzés kötelező, de bosszantóan időigényes szakaszán. A Semmelweis Terv bár nem Kormányprogram, hanem vitaanyag, azzal a szándékkal készült, hogy az elképzeléseket szakmai vitára bocsássák és egyeztessék az érintettek képviselőivel. A vitában partnerséget vállaló szakmai és érdekképviseleti szervezetek széleskörű reprezentativitása és hozzászólók kreativitása is azt mutatja, hogy egyetértés mutatkozik a legfontosabb alapelvekben és kérdésekben. Például abban, hogy az ellátórendszer reformját, konszolidációját érintő helyi, vagy országos stratégiai döntéseket csak az egészségügy (köz)szereplőinek egyetértésével lehet meghozni. / Ha netán ezek hallatán „deja vu” érzésük támadna, mintha már hallották volna korábban is ezeket a téziseket csak más színben és retorikával?- ez nem csupán a véletlen műve./ Oly sok keserű tapasztalat és csalódás után most legalább az együtt gondolkodás lehetőségét biztosítja a kormányzat közös jövőnk tervezésébe... és higgyék el Tisztelt Vendégeink, nincs is oly messze az idő, amikor igencsak szükség lesz tájékozottságukra, felkészültségükre a politikai döntések befolyásolásához.

Bár a Semmelweis Terv megjelenése óta az anyag ismertetése és vitája számos nyilvános fórumon megtörtént már, ez nem lehet indok számunkra, hogy mellőzzük az Újraélesztett Egészségügy- Gyógyuló Magyarország "társadalmi vitáját" Szokásunkhoz híven másként és más szereplők (országos és nemzetközi hírű szakértők) bevonásával újraértelmezve az összefüggéseket, célkitűzéseket, a kitűzött célok megvalósíthatóságát és feltételeit, a legteljesebb nyilvánosságot biztosítva a kényes kérdések nagy plénum előtt való megtárgyalására. Terveink szerint erről fog szólni délelőtti blokkunk tekintélyes része „Párbeszéd” formában.

Bár a Semmelweis Terv érintőlegesen foglakozik az egészségügyi dolgozók méltó megbecsülésének és a pályán tartás kérdés körével, az életpálya modell részletes kidolgozásával adós maradt. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy az egészségügy átalakulásáról szóló egészségügy-politikai koncepció hiányos lenne, ha nem szerepelne benne a kérdés megtárgyalása és a jelenlegi életkörülmények bemutatása. Ezért a „para-jelenségekkel” együtt az „Egészségügy vadhajtásai” című fejezetben foglakozunk az életpálya modell problémájával is.                

Átalakulás előtt áll a fővárosi fekvőbeteg-szakellátás rendszere az egészségügyért felelős helyettes főpolgármester szerint. Tizenkét kórház egy holdingban. A tárgyalások jelenleg is folynak érdemi kérdésekről az érintett kórházak vezetőivel. Az integráció eldöntött, a szervezeti forma még változhat.

Ugyancsak jelentős átalakulás előtt áll az államigazgatás egész rendszere. Megyei és fővárosi kormányhivatalok jönnek létre, melyek befolyásolhatják az ÁNTSz és az OEP területi szervezeteinek irányítását és szervezeti önállóságát is. Átalakul a finanszírozás rendszere is. Az azonnali pénzügyi-gazdasági intézkedéseket a 2011 évi stabilizációs többletforrásai egészítik ki. Nem titok a finanszírozási rendszer jövő évre tervezett átalakulása sem. Hogyan változik az egészségügyi közszolgáltatók élete és mozgástere az új szabályok bevezetése után? Változások, új feltételek, átalakulások minden szinten.         

Az egészségügy közszereplői között természetesen számos érdekellentét létezik és magától értetődően minden fél védi saját jogosnak vélt érdekeit. Ezért nem képzelhető el a sokszereplős egészségügyi vitában egyoldalú győzelem. Csak a nagyon árnyalt, minden fontos szempontot mérlegelő kompromisszum vezethet a közös célunk eléréséhez. Rendezvényünk erre tesz rendületlenül kísérletet. Hasznos tanácskozást és kellemes időtöltést kívánunk minden kedves Résztvevőnknek.

Budapest, 2010. december 15.

                                         
A Szervező Bizottság nevében Tisztelettel: Dr Kovács Zoltán

 

Tisztelt Partnerünk! Kedves Vendégünk!

Szíves tájékoztatásul korábban megküldtük Önnek az Önkormányzati Egészségügyi Napok XIV. kongresszusáról szóló értesítő levelünket. Ahogy abban is, itt is szándékunkban áll, hogy néhány gondolattal felhívjuk megtisztelő figyelmét arra, hogy mire készülünk a közeljövőben kongresszusunkon, és miért tartjuk kiemelkedően fontos egészségügy-politikai eseménynek azt?

Az Egészségügy 5 Dimenzióban címen meghirdetett konferenciasorozatunk évente két alkalommal jelentkezik egészségügy-politikai aktualitásokkal, az ágazat szereplőit sújtó problémák feltárásával, valamint példaértékű helyi kezdeményezések életképszerű bemutatatásával. Olyan friss információkkal, amik az egészségügy minden szereplője számára nélkülözhetetlen segítséget jelentenek mindennapi munkájuk, problémamegoldó tevékenységük során.

Miért éppen 5 dimenzióban? Mert megítélésünk szerint legalább ennyi markánsan elkülöníthető aspektusa, érdekcsoportja,(?) ágazati szereplője van az egészségügy bonyolult rendszerének. Más az aktuális egészségügy-politikát képviselő kormányzati szervek, vagy a szolgáltatást vásárló egészségbiztosítási szervek értékrendje és megint más az ellátórendszer működtetésért felelős önkormányzatoknak feladata, ebből következőleg látásmódja. Más a betegellátásban közvetlenül részt vevő szolgáltatók, egészségügyi intézmények, orvosok, szakdolgozók véleménye, nem utolsó sorban más a betegek vélt, vagy jogos elvárása az egészségügyi rendszerrel szemben támasztott követelményeket illetően. Míg összességében minden szereplő egy jól működő, fenntartható és hozzáférhető egészségügyi ellátórendszer megvalósításában érdekelt, másként látja a cél megvalósításának módját, mikéntjét. A közös cél bonyolultsága viszont megköveteli a szereplők strukturált csoportérdekeinek kellő figyelembe vételét.

Az egészségügy minden szereplője más-más napi problémával kerül szembe a rendszerrel való találkozása során. Így, bár ismereteinek, kompetenciájának és elvárásainak megfelelően minden szereplő a problémahalmaz más-más szeletét látja kiemelten fontos kérdésnek, hisszük és valljuk, hogy az "egész" feltárására és megoldására a részek kölcsönös megismertetésén keresztül vezethet az út. Ezért mi az egyes csoportérdekek hiteles bemutatásán túl, egy magasabb rendű cél megvalósítására törekszünk, a rendszer szereplőinek optimális együttműködési lehetőségeinek vizsgálatára koncentrálunk az ágazat minden szintjét megjelenítő reprezentáns képviselet mellett. Ezért az aspektusok minél színesebb bemutatása mellett az álláspontok (kiprovokált) ütköztetése is kiemelt célunk, amire mindenkor és mindenkinek lehetőséget biztosítunk konferenciánkon.

Más. Az új Kormány zászlajára tűzte az egészségügy megmentését, mi több, egy egészséges társadalom alapjainak lerakását. A Kormány a humán erőforrás minisztériumába integrálta a humán ágazatok jelentős részét, ezzel szimbolikusan jelezve azt, hogy a jövő versenyképes (egészséges) társadalmának megteremtése nem csupán az egészségügy "ügye". / Újabb öt dimenzió! / A Kormány közeljövőben várható intézkedési között - bizonyára lesznek- elkerülhetetlenül szükséges megszorító intézkedések és lesznek a közös jövőnk szempontjából kiemelkedően fontos stratégiai lépések, melyek némelyike nem biztos, hogy minden szereplő osztatlan szimpátiáját fogja kiváltani. A kormányprogram főbb célkitűzéseivel egyet lehet érteni. Itt az ideje, hogy lássuk a részleteket! Erre, - szakértői vélemények szerint-, leghamarabb a nyár végén lehet számítani.Találkozzunk a szigeten augusztus 31.-én!

"Nem az a baj, ha egy fa vadhajtásait gyümölcse érdekében időnként vissza kell vágni. A baj az, ha nem tudjuk, hogy mit, mikor, miért, mivel és hogyan?..."

Szeretettel várjuk Önt is rendezvényünkön!
                       
Szívélyes üdvözlettel: Dr Kovács Zoltán
Partnerség Egészséges Társadalmunkért - Közéleti Társaság elnöke

 

Köszöntő!

Tisztelt Hölgyem/Uram! Tisztelt Kongresszusi Vendégünk!

Az Önkormányzati Egészségügyi Napok rendezvényeit támogató szervezetek és a kongresszus szervező bizottsága nevében hálás köszönetet mondunk Önnek, amiért ebben az évben is megtisztelt bennünket bizalmával. Ezt a bizalmat azzal igyekszünk meghálálni Önnek, hogy kiemelt figyelmet fordítunk minden tőlünk elvárható és teljesíthető információs igényre, szervező munkánkat igyekszünk a legnagyobb megelégedettség érdekében jobban és még hatékonyabban végezni. Ezért szakmai programjaink összeállítása során úgy válogattunk a kínálkozó ötletek tárházából, hogy a kiválasztott téma és előadó a lehető legtöbb hasznos információt nyújtsa minden kedves résztvevőnk számára napi gondjainak megoldásában; legyen az bár a közügyekben eljáró politikus, az egészségügy területén folyamatos válságmenedzselésre kárhoztatott túlterhelt menedzser, vagy éppen az irányítás/felügyelet területén tevékenykedő államigazgatási, önkormányzati szakember.

Téli szimpóziumunk különös aktualitását két tényező határozza meg: fenyegető jelenünk és bizonytalan jövőnk. A rendszerváltás óta talán még soha nem volt még ilyen közel az egészségügy a működésképtelenség fenyegető rémképéhez, mint éppen most napjainkban, amikor morális tartalékait, szakmai és pénzügyi erőforrásait felélve egyik napról másikra vegetál a rendszer....éppen most, amikor az európai uniós pályázati források jóvoltából végre álmodni lehetne egy szépet és merészet, megteremtve a jövő egészségügyét.  Ahhoz viszont, hogy az álom valóra váljon gyökeres (szakmai és társadalmi) szemléletváltásra, reális (nem illuzórikus) stratégiai tervekre, erős államra, a változások véghezviteléhez elegendő pénzre, időre és társadalmi összefogásra lesz szükség.  

Orvos vagyok, így hát természetes, hogy számomra legfontosabb „dolog” az EGÉSZSÉG: a magam egészsége, szeretteim egészsége, a rám bízott betegek egészsége, az egész társadalom egészsége. /A sorrend az éppen az aktuális helyzettől függően időnként változhat./  Most úgy érzem hivatásbeli kötelességem, hogy megragadjak minden alkalmat és hangoztassam, hogy a társadalom egészsége súlyos veszélyben van! Ez pedig már mindannyiunk felelőssége.

Budapest, 2009. december 12.

                                                           Tisztelettel:

                                                                                                        Dr Kovács Zoltán
a Partnerség Egészséges Társadalmunkért-
Közéleti Társaság elnöke

 

Csapongó gondolatok válságról, reformról és a valóságról.

Néhány hónappal ezelőtt Angela Merkel német kancellár egy zártkörű ünnepségen frankfurti bankárok előtt elmondta az ismert viccet: "Mi a különbség a szocializmus és a kapitalizmus között? A szocializmusban államosítják a bankokat, és azok aztán csődbe mennek. A kapitalizmusban pedig ez éppen fordítva van." A tapsnak és a derültségnek még vége sem volt, amikor Merkel folytatta: "Az a hír járja, hogy államok nem mehetnek csődbe". Pillanatnyi szünet után hozzátette: "Ez a híresztelés nem igaz".
Merkel elődje, Helmuth Schmidt mutatott rá, hogy a ragadozó kapitalizmus korlátlan kapzsisága és a kormányok és intézmények hallatlan hanyagsága együttesen okozta a válságot. A politikai elit könnyelműen a pénzügyi- és reálgazdasági piacok önszabályzó mechanizmusának illúziójára épített.
A korábban elképzelhetetlen mentési akciók közé tartoznak az állami tőkeinjekciók, ahol erre nincs lehetőség, ott a soha nem látott mértékű költségvetési megszorítások kerülnek napirendre. Óriási pénzeket pumpálnak a gazdaságba, ami elkerülhetetlenül hitelfelvételhez, és a költségvetési hiány drámai növekedéséhez vezet.   
Így bár a látványos összeomlást egyelőre elkerültük, (mi magyarok) az ország fenyegető csődjének veszélye és az egészségügy következményes lassú leépülése még előttünk áll. A legmegdöbbentőbb tény az, hogy nincs a világon aki tudná, hogy merre tart a válság, meddig tart még a lassú agonizálás?. Ennyit a jövőképünkről.
Egy pénzügyi tanácsadó honlapján olvasható a következő kis történetet. Remélem megbocsátja, hogy kölcsön veszem tőle a storyt.

"Valamikor réges- régen egy indiai herceg maga elé hívatta az ékszerészét és megbízta, hogy készítsen neki különleges varázsgyűrűt. Ha gond és bánat gyötri, a gyűrű vigasztalja meg. Ha nagyon jól mennek a dolgai, akkor a gyűrű figyelmeztesse. Az ékszerész el is készítette a gyűrűt, egy sima karikagyűrűt, amire csak egyetlen szó volt rávésve: "elmúlik".

Természetesen mi másról jutott volna eszembe ez a régi történet, mint a jelenlegi gazdasági helyzetről. Az ember úgy érzi, hogy a világ éppen a legnagyobb depresszióban fetreng. Ez egyébként nem így van. A magyarok specialitása, a depresszióra való hajlam. Nálunk csak akkor hisznek az újságoknak, ha abban rossz hírek vannak. Szóval, a helyzet annyira nem rossz, mint ahogy azt a magyarok hiszik. És egyébként is elmúlik.

Az egész világgazdaság specialitása a ciklikusság. Egyszer, ha jól mennek a dolgok, mindenki optimista, a részvény árak az egekben, mindenki költekezik és adósságokba veri magát, és közben azt mondja: Ez nekünk jár! Aztán a következő időszakban mindenki pesszimista lesz, a részvények ára a mélyben, mindenki átkozza magát, hogy a hitelek helyett miért nem gazdálkodott okosabban, és énekli a Szomorú vasárnapot."

Szegény gazdagok

Olvasom: Az egészségügyi kiadások összértéke idén az Amerikai Egyesült Államokban elérheti a 2500 milliárd dollárt, de ez az összeg  10 év mulva 4400 milliárd dollárra emelkedhet, ami a teljes gazdaság 20,3%-át jelenti. Elképesztő! Ráadásul ez a világ egészségügyre költött pénzének 45%-a, míg az USA lakossága, a föld lakosságának mindössze 6%-a.. Mégsem jó az egészségügyi ellátása. Akkor meg, hova ez a rengeteg pénz?...Érdekes, Obama elnök mégsem elvonásokkal kívánja racionalizálni az ország egészségügyét, hanem az ellátás kiterjesztését szorgalmazza az USA minden állampolgára részére. /Jelenleg 49 millió honfitársának nincs egészségbiztosítása/  Lehet, hogy tud valamit ez az ember?

Kicsiny hazánkban jóindulatú Európai Unió-s számítások szerint egy jóval szerényebb GDP 5,2-5,3%-a az egészségügy GDP arányos részesedése, lakossági teherrel, magán finanszírozással együtt ~ 7,8%. A rossz hír az, hogy ez a részesedés is folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Kész csoda, hogy még mindig működik az ellátórendszer az egyre szűkösebb forrásokból. A gyengülő forint hatása az eszköz beszerzésekben, az áremelkedések, az ÁFA emelés és a liberalizált(!) közmű-piac liberalizált árai a mindennapi működésben jelentenek elviselhetetlen terheket az egészségügyi intézmények üzemeltetői számára. Működik bár, egyre több hibával. A frusztrált, kiégett, túlhajszolt, egzisztenciális gondokkal küszködő egészségügyi dolgozók közel 20 éve hallják, hogy struktúra átalakítás, meg hatékonyság, meg költségérzékenység, amikor nekik az egyetemen, főiskolán nem ezt tanították. Gyógyítani szeretnének lelkiismeretesen, a szakma szabályi szerint, miközben azt tapasztalják, hogy egyre ridegebb környezeti (pénzügyi-, gazdasági-,  jogi-, kulturális-, munkaszervezési, humán erőforrás és eszköz ellátottsági stb.) feltételek mellett kell ellátniuk egyre több ideges, követelőző, bizalmát vesztett beteget.

Fogyasztói magatartás, kontra egészségügyi szolgáltatók 

A közelmúltban egy (EU-s parlamenti képviselő) barátom mesélte élményeit:"szemtől-szemben a magyar egészségüggyel". A számomra ismeretlen kollega védelmére kelve színesen ecseteltem neki, milyen körülmények között dolgozik ma egy átlagos orvos. Elképedésemre a diplomás barátom(!) azt válaszolta, hogy Őt ez nem abszolút nem érdekli. Egy rakás pénzt fizet be járulékként, amiért cserébe joggal várhatja el, hogy udvariasan, gyorsan a legnagyobb szakmai lelkiismeretességgel vizsgálják ki, lássák el, ha éppen rászorul. Ha kevés a fizetése az orvosnak, menjen oda, ahol többet kap!.Eddig a történet! Ez is egy vélemény, ez is egy öntudatos, kellően felkészített fogyasztói magatartás.

A baj az, hogy egyre többen jelennek meg az egészségügy színterein jogaikat hangoztató, kötelességükről és magukról megfeledkező, media által kellően felbőszített honfitársaink, legfőképpen olyanok, akik alig, vagy semmit sem vállalnak a közterhekből. Ez is hozzá tartozik mai színes társadalmi körképünk színskálájához, csak nem illik beszélni róla. De az igazi baj főképpen  mégis az, hogy jobb sorsra érdemes orvos kollegáink közül egyre többen fogadják meg politikus barátom tanácsát, külföldön kamatoztatva az itthon megszerzett konvertálható szaktudásukat...

Álom és valóság

Más. Miközben a több ezres orvosi és szakdolgozói humán erőforrás hiánnyal sújtott,  forrásszűkében vergődő egészségügyi intézményrendszerünk a túlélésért harcol, egyszersmind soha nem látott infrastruktúra fejlesztések előtt áll. Európai Unió-s forrásokból, a Strukturális- Kohéziós- és Szociális- Alapokból, a furcsa nevű ROP, TÁMOP, TIOP stb. programok erre vonatkozó fejezeteiben rajzolódik ki az egészségügy jövőképe, melynek megvalósítására 480 milliárd (?) forint kerülhet pályázati forrásként felhasználásra 2007-13 között.

Lakosság-közeli szakellátást biztosító Kistérségi Egészségügyi Centrumok jönnek létre a hátrányos helyzetű kistérségekben, az ellátórendszerhez való hozzáférés javítása érdekében. Az esélyegyenlőség jegyében megújul az ország egész sürgősségi ellátórendszerének szervezete és eszközparkja. A progresszivitási szint felsőbb régióit képező egyetemi klinikák és egyes "kiválasztott" nagy forgalmú súlyponti kórházak infrastruktúrája újulhat meg a folyamatban lévő Pólus program keretében. Népegészségügyi jelentőségű betegségcsoportok, a szív-, és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek megelőzésére, hatásos gyógyítására, rehabilitációjára regionális hálózat épül ki a legkorszerűbb eszközparkkal és szakmai tudással szolgálva az eredményes gyógyulás feltételeit.  

Ugyanakkor minden, az egészségügyben kicsit is jártas szakember tudja ma már, hogy a rendelkezésre álló működési forrásokból a jelenlegi és a jövőbeni struktúra nem működtethető. A magyar egészségügy torz rendszert örökölt, aminek hatása máig érződik:

  • Érdemtelenül lenézett és szakmailag kevéssé motivált alapellátást!
  • a primer és szekunder prevenció esetlegességét, számos területen teljes hiányát.
  • Kompetencia szint alatt működtetett és kellően ki nem használt (alacsony műszerezettségű) járóbeteg-szakellátást!
  • Optimális üzemgazdasági méret alatt lévő, kis esetszámmal és kevés szakemberrel, alacsony (költség)hatékonysággal, de dicséretes hivatástudattal működő szétszórt kis kórházakat.
  • Rengeteg párhuzamos szolgáltatatást felvonultató, presztízs műszerezettségben versengő, csekély együttműködési hajlandóságú kórházak és egyetemi klinikák rosszul szabályozott "rendszerét", valamint
  • a '90-es években elharapózott "mindenki mindent csinál" típusú versengést  kicsik és nagyok között, hogy csak a jéghegy csúcsát nézzük, hogy
  • az optimális üzemgazdasági működtetés, valamint ellátás szervezési kérdésekről ne is beszéljünk.  

       
Ahhoz, hogy ez a rendszer működjék, vagy növelni kellene az E-Alap bevételeit és/vagy a természetbeni ellátásokra szánt működési források volumenét. Erre a közeljövőben nem sok remény van! Akkor pedig csökkenteni/koncentrálni/átcsoportosítani kell a meglévő, számos esetben kihasználatlan kapacitást, figyelemmel az erőforrások hatékony felhasználásra és a népegészségügyi valós szükségletekre. Egyelőre erre sincs egyértelmű kormányzati szándék, csupán a tartósan kihasználatlan kapacitások kerülnek a szakmai felügyelet látómezejébe.

Egészség és egészségfejlesztés

Miközben a különböző operatív programok "egészségügyi ellátórendszer fejlesztése" tárgyú   fejezetei között tallózunk elfeledjük, hogy eredetileg az Európai Unió a támogatásokat számos feltételekhez kötötte. Foglalkoztatottság növelése, népegészségügyi helyzet javítása a civil szervezetek szerepének növelésével, az öngondoskodás fejlesztésével stb. - ilyenek voltak benne. Bár az elfogadott tervekben (Nemzeti Fejlesztési Terv I-II, Új Magyarország Fejlesztési Terv ) látszólag kiemelt hangsúlyt kap a prevenció, valójában az egészségfejlesztés társadalmi programjának ösztönzése csupán üres szólam maradt az elmúlt évek kormányzati politikájában. 

Miközben a fejlett országok vezetői egy emberként vallják, hogy nincs más út, mint a tudatos egészségfejlesztés és megelőzés a többnyire életmódi hatások miatt bekövetkező un. elkerülhető betegségek számának drasztikus csökkentése érdekében, nálunk a kormányzati szerepvállalás mindmáig csak folytonosan halogatott szándék maradt. Miközben egészségügyi rendszerünk jövőbeni tervezett struktúrája kísértetiesen emlékeztet Finnország egészségügyi modelljére, feledni látszik, hogy éppen Finnország az eklatáns példa arra, hogyan lehet társadalmi összefogással, kormányzati, önkormányzati szerepvállalással egy tragikus népegészségügyi helyzetben lévő nemzetet megmenteni. /Észak-Karéliai modell./ Az 1972-től egészen 1994-ig tartó nemzeti programjaik végrehajtásával, szakmai és civil összefogás eredményeként a finn nép mára Európa egyik legjobb népegészségügyi mutatókkal jellemezhető társadalma lett. Példájuk és sikerük szolgáljon bizonyítékul minden, - a prevenció hatásosságában kételkedő - egészségpolitikus és egészségügyi dolgozó számára.

 Egészségügy öt dimenzióban    

Rendezvényünkön bemutatjuk az éppen aktuális népegészségügyi trendeket, kiemelten foglakozunk két, népegészségügyi szempontból legfontosabb betegségcsoport jövőképével;  a szív és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek ellátásának tervezett új rendszerével. Ablakot nyitunk a jövőre; erről szól a genomika legújabb eredményeiről beszámoló színes előadás. 
Folytatjuk a jövő kutatását a távolabbi jövőből a közeljövő teendői felé haladva. Kistérségi egészségügyi központok létesítése, pólus programokban való részvétel, valamint járó- és fekvőbeteg gyógyintézetek korszerűsítésének lehetősége foglalkoztatja ma az egészségügy szereplőit, minden szinten. Az "Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban" címet viselő pályázaton kizárólag a vidéki orvosegyetemek, valamint a legnagyobb aktív fekvőbeteg kapacitással rendelkező kórházak indulhattak. Kivételt képez a Közép-Magyarországi Régió, mivel itt a GDP átlaga meghaladja az uniós átlag 75 százalékát. Mi lesz sorsa így a fővárosi kórházaknak? Megvalósul-e a Budapesti Egészségügyi Modell?
Megtudhatjuk mi izgatja ma az egészségügyi intézmények vezetőit. Hogyan látják saját sorsukat? Mit terveznek a jövőre nézve? Megtudhatjuk, hogy a lebegőpontos finanszírozás mellett mekkora veszteség érte az egyes ellátási szinteken tevékenykedő szolgáltatókat. Megtudhatjuk, mit hoz a jövő az egészségügy politikában és a finanszírozásban. Mindezt időutazással, öt dimenzióban.      
Miért éppen öt dimenzióban? Egyszerű a válasz. Mert éppen ennyi szükséges ahhoz, hogy hitelesen bemutathassuk az egészségügy működése szempontjából fontos változásokat, történjenek azok horizontálisan bárhol az országban. Vertikálisan az egészségügyi alapellátástól a csúcsintézményekig, önkormányzatoktól a legfelsőbb állami szervekig, minden szereplő mozgásterét, érdekeit és lehetőségeit vizsgálva, az eseményeket nemcsak térben, de időben is pozícionálva, izgalmas "időutazásra" invitáljuk Kedves Vendégeinket az idő négyzetével jellemzett ötödik dimenzióban, az egészségügy jelenébe, jövőjébe és esetenként a múltjába is, - ha szükséges.  

Budapest, 2009. június 24.                                                                           Dr Kovács Zoltán

 

Köszöntő

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

Az Önkormányzati Egészségügyi Napok rendezvényeinek Szervező Bizottsága, valamint a Partnerség Egészséges Társadalmunkért - Közéleti Társaság nevében tisztelettel és szeretettel üdvözlünk minden kedves érdeklődőt, közreműködni vágyót az ÖEN 2009. évi Téli Szimpóziumán.

Rendezvényeink atmoszférája ideális közeg arra, hogy az egészségügy-politikai aktualitások hiteles bemutatásán túl, kiváló lehetőség adódjon az egészségügy szereplőinek véleménycseréjére, a legfontosabb kérdések nyilvános megvitatására. Konferenciáink jelentőségét a legnagyobb önkormányzati szövetségek erkölcsi támogatása, valamint a legismertebb egészségügyi érdekvédelmi szervezetek aktív részvétele garantálják. Így az ország különböző területén tevékenykedő egészségügyi intézményvezetők, önkormányzati tisztségviselők, politikusok, államigazgatásban dolgozók átfogó és hiteles képet kaphatnak az egészségügyben uralkodó valós állapotokról, a problémamegoldás lehetséges módozatairól, kormányzati szándékokról és önkormányzati elképzelésekről, mások próbálkozásának sikeres, vagy keserű tapasztalatairól.

A 2009-es év minden bizonnyal újabb, az eddigieknél sokkal súlyosabb megpróbáltatásokat tartogat az egészségügyi ellátórendszer számára. A világgazdasági válság „begyűrűzésével” az álmodozások kora -úgy tűnik- végleg lejárt. A nemrég elfogadott költségvetetési sarokszámok ismeretében sajnos kijelenthető, hogy megint nem lesz bérfelzárkóztatás, nem lesz működési költség növekedés, maradnak a kielégítetlen igények, a mindent gúzsba kötő megszorítások. Rajtunk is múlik, hogy e nehéz időszakban hagyjuk az árral sodródni az egészségügyet, tehetetlenül nézve, hogy elemeire hullik szét, vagy pedig összefogással, erőforrás koncentrációval, új megoldásokkal átvészeljük a válságot és újrarakjuk a jövő nemzedék egészségügyének alapjait.

Az egészségügyi rendszer válsága az elmúlt években  -nem kizárólag az alulfinanszírozottság  miatt - rendkívüli mértékben kiéleződött. A rendszer minden szereplője - orvosok, lakosság, állam, önkormányzatok és a politika - különböző mértékben és más-más okok miatt, de elégedetlen az egészségügy működésével. Ebből következik, hogy a problémák megoldása számos tekintetben egymással ütköző stratégiát igényelne. A lakosság egészségi állapotának védelme és javítása hathatós egészségfejlesztési intézkedéseket  követelne meg a Kormányzat részéről a látszatcselekvés helyett. Ezzel viszont forrásokat vonna el az egészségügyi ellátórendszer egyébként is forráshiányos büdzséjéből. Az egészségügyi intézményekhez való egyenlő hozzáférés és a korszerű szolgáltatási színvonal követelménye az erőforrásokat az intézmények szakmai (tárgyi és személyi) feltételeinek megteremtésére koncentrálná. Ugyanakkor viszont a szerkezetváltás évek óta megoldatlan problémája, a járóbeteg-ellátás szerepének megerősítését, korszerű infrastruktúrájának mielőbbi megteremtését igényelné. A különböző - önmagukban egyaránt fontos - célok és a hozzájuk kötődő érdekcsoportok egymással versenyeznek a szűkös erőforrásokért. A döntéshozók által évek óta görgetett megoldatlan problémahalmaz és a politikai káosz az egészségügyi ellátórendszer napi működésének gátjává vált, veszélyezteti az ellátás biztonságát - amint ez kiderül a szimpózium felkért előadóinak beszámolóiból is.
Paradox helyzetnek tűnhet a kívülálló számára, de a permanens működési forráshiány mellett a hazai egészségügyben, - főként az Európai Unió-s támogatásoknak köszönhetően-, korábban soha nem tapasztalt óriási mértékű fejlesztés folyik. (Létkérdés, hogy ez a folyamat a jövőben is fennmaradjon!) Bár a gazdasági világválság és az ország pénzügyi helyzete a rendszer minden szereplőjére az előző évek megpróbáltatásainál is súlyosabb terheket ró, mégsem engedhetjük meg magunknak, hogy elszalasszuk a soha vissza nem térő lehetőséget, mellyel egy működőképes egészségügyi rendszer alapozható meg. A siker előfeltétele az egészségügyi szektor minden szereplőjének lényeges stratégiai kérdésekben megmutatkozó egyetértése és önmérséklete, az ellátórendszer szereplőinek összefogása, egymás közötti kölcsönös előnyökön alapuló együttműködése, a folyamatos párbeszéd, a nyílt kommunikáció, amire ez a szimpózium is kiváló alkalmat és lehetőséget teremt.      
Nem csupán az ágazat jövőjét meghatározó, de a társadalom egészét foglalkoztató kérdésekre kérünk az egészségügy vezetőitől és szereplőitől választ.

Mindenkit szeretettel várunk a Margitszigeten!

Budapest, 2008. december 18.

                                                                Tisztelettel:

                                                                                                          Dr Kovács Zoltán
a Szervező Bizottság elnöke

 

Beharangozó..

Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm minden kedves Vendégünket kongresszusunkon!

Engedjék meg hogy néhány gondolattal felvezessem azt, amiről szó lesz konferenciánkon, az Önkormányzati Egészségügyi Napok XII. kongresszusán?

Kívülálló szemlélőnek egyre inkább úgy tűnhet, hogy a magyar egészségügy egyik legfőbb gondja, /sokak szerint egyetlen gondja/ a forráshiány, az alulfinanszírozottság. Az összes többi probléma - a strukturális problémák, a szükséglethez való alkalmazkodás hiánya, ma már a humánerőforrás hiány, a korszerű infrastruktúra hiánya és az oly gyakran számonkért hatékonyság hiánya - mind, mind származékos probléma, ami az alapvető ok, a pénzhiány  megszüntetésével együtt megoldható, a várva-várt hatékonyság megteremthető, illetve kikényszeríthető.

A források szűkössége, - bár minket kétségtelenül jobban súlyt, mint nyugati partnereinket-, nem csak Magyarország, hanem az egész világ gondja. Az orvostudomány eredményei  fantasztikusak, a gyógyító technika eszközei elképesztőek, viszont alkalmazásuk egyre többe és többe kerül. A kapitalizmus így működik. A fizetőképes fogyasztó igényeinek kielégítésére koncentrálódik a tudás és a töke, és ott jelenik meg a high-tech is. Az egészségügyi ellátórendszer  -mint olyan-, biztos megrendelő az egészségipar számára.  

Hazánkban az elkövetkező 5 évben több, mint 453 Mrd Ft EU pályázati forrás áll az egészségügyi intézményrendszer fejlesztésére. Kórházak, klinikák, centrumok, országos intézmények újulnak meg, zöldmezős beruházások jelennek meg ott, ahol eddig hiány volt, - de a működésre szánt pénzek volumenét ez a plusz forrás nem befolyásolja. Ugyanakkor egyre több az "idő előtti" akut, vagy időskorú krónikus ellátandó beteg, aki fogyasztói szemlélettel lép fel a gyógyítás piacán. Egyre többe kerülnek az eszközök, egyre magasabb energiaárak mellett kénytelenek gazdálkodni az intézmények. Ugyanakkor közel 10 éve nincs dologi automatizmus, és máig is hiányzik a finanszírozásból az amortizációs fedezet. A törvény szerint a működőképesség fenntartásáért az állam, a kormány, a finanszírozó és a tulajdonos együtt  és külön-külön felelősek. Az egyik nem akar, a másik nem tud a rendszerbe több pénzt pumpálni.

Szegény ország vagyunk, de szeretnénk magunknak nyugati szintű ellátást, annak minden szakmai és tárgyi feltételeivel együtt. Ám a rendelkezésre álló forrásokból ez nemigen megy! Vagy többet áldoz az ország az "egészségre" (!), vagy pedig - horribile dictu - korlátozni kell az egyenlő hozzáférés lehetőségét, - úgy tűnik csupán elméleti lehetőségek. A harmadik út, amit a magyar egészségügy hősies küzdelmének is nevezhetnénk elismeréssel, az egyre szűkülő lehetőségek közötti lavírozás, egyre inkább kimerülő eszköztárral és meggyőződéssel.

Milyen lehetőségek közül lehet választani? Mit tesznek kórházak, önkormányzatok, regionális egészségügyi tanácsok, és mit tesz maga a felelős államigazgatás az egészségügy problémáinak megoldásáért?  A túlélésért folytatott küzdelemben számos elképzelés, kísérlet és megvalósult terv látott napvilágot az elmúlt néhány hónapban is. Működési forma váltás mellett, lazább társulások, együttműködési megállapodások, konzorciumok jöttek létre, tovább színesítve a változatos képet. Több intézmény tulajdonosának döntése, egészségügyi intézménye működtetésbe adásáról máig sem csituló politikai, társadalmi és szakmai visszhangot váltott ki. Ugyanakkor formálódóban van a főváros közintézményeit irányító koalíciós pártok elképzelése a kórházak átalakulásáról, a gazdálkodás holding-szerű működtetéséről. Megtudhatjuk hogyan vélekedik az ÁSz az egészségügy jövő évi mozgásteréről és megtudhatjuk miről szól a "Biztonság és Partnerség: feladatok az egészségügyben  2010-ig" program. Végül meghallgathatjuk ismert egészségügy-politikusok, közéleti szakemberek véleményét az egészségügy jelenéről és jövőjéről.       

                                 Hasznos tanácskozást kívánva Tisztelettel:

                                                                                                                  Dr Kovács Zoltán

Budapest, 2008. augusztus 25.

Köszöntő

Tisztelettel és nagy-nagy szeretettel köszöntjük kongresszusunk minden Kedves Vendégét, mindazokat, akik úgy döntöttek, hogy megtisztelik figyelmükkel előadóinkat, valamint sok-sok hasznos információt nyújtó programunkat ezen jeles nap alkalmával.

Lezárult, - reméljük végérvényesen lezárult - egy korszak az egészségügy reformjának nevezett megszorító kormányzati intézkedések sorozatában. Az elmúlt másfél-két év során számos, - mind az ellátórendszer működése, mind annak finanszírozási rendszerében gyökeres változást prognosztizáló - kormányzati reform elképzelést úgy kellett végrehajtani az egészségügyben elképesztően rövid idő alatt, hogy erre sem a szakma, sem a társadalom, sem a politikai döntéshozók többsége nem volt felkészülve. Ráadásul tették mindezt olyan politikailag instabil közegben, ahol kisebb súlyú kormányzati döntéseknek sem volt meg a kellő társadalmi, politikai támogatottsága.

Túl egy kormányzati restriktív politika által kikényszerített fájdalmas változáson illendő, hogy számot vessünk az elért eredményekkel, és az okozott károkkal egyaránt. Az eredményeket, hibákat az egészségügy minden szereplője a maga értékpreferenciájának szemüvegén keresztül látja és lehet, hogy hajlamos az elért eredmények helyett mindig csak hibákat, a hiányosságokat érzékelni.   

Forráskivonás, teljesítmény- és kapacitás korlátozás, szervezetlenség, kiégettség,  egzisztenciális bizonytalanság az egyik oldalon, esélyegyenlőség, egyenlő hozzáférés célképzete és minőségi elvárások a másikon. Mindezt így együtt. Megtakarítás, forrásbővülés az egészségbiztosítás kasszájában, miközben az intézmények egy bizonyos, nem jelentéktelen  hányadának adósság állománya a fellegekben jár. Miközben dicséretes módon XXI. századi korszerű orvos-technológiát felvonultató egészségügyi beruházások valósulnak meg jelenleg is, de a közeljövőben még inkább várhatóak fejlesztések, ugyanakkor számos nagyhírű egészségügyi intézmény jövőbeli helyzete tragikusan kilátástalan...

Egészségügyi miniszterünk „párbeszédalapú stratégiát” ígér, valamint az egészségügy presztizsének és az egészségügyi dolgozók önbecsülésének visszaállítását tűzi programjának zászlajára. E szándékában biztos támogatókra talál minden, egészségügyért tenni kész  józanul gondolkodó politikai, szakmai, érdekvédelmi szervezet és közösség táborában. E célok prioritásában nincs vita, a többit beszéljük meg együtt!  Lássuk! Mit hoz a jövő?

A kialakult összkép tipikus jellegzetességeiből és a probléma megoldás újszerű lehetőségeiből válogattunk össze ismét egy csokorra valót - reméljük Kedves Vendégeink elégedettségére.
Kívánunk mindenkinek hasznos időtöltést, jó tanácskozást!


Tisztelettel:

                                                                                                         Dr Kovács Zoltán
OEN Szervező bizottság elnöke
Partnerség Egészséges Társadalmunkért - Közéleti Társaság elnöke

Januári vitaindító

Hát megtörtént! Megtörtént az, amiben oly kevesen hittek, és amit még kevesebben vártak: december 17.-én az Országgyűlés koalíciós többsége megszavazta az új egészségpénztárakról szóló törvényjavaslatot. A köztársasági elnök - élve alkotmányos jogával - bejelentette, hogy számos aggálya miatt nem írja azt alá, nem hirdeti ki és visszaküldi a parlamentnek újbóli megfontolásra. Bár az államfő ezen döntésével valószínűleg csupán késleltetni tudja a törvény hatálybalépését, a hozzáfűzött intelmek politikai jelentősége - számos elemző szerint - több, mint  figyelemre méltó. Média hírek szerint a koalíciós pártok 2008. február 11.-én kívánják ismét parlamenti szavazásra bocsátani a törvényjavaslatot. Itt tartunk most.

Hogyan jutottunk idáig?

A rendszerváltás óta eltelt időben az egészségügyi szakemberek többsége és a laikus közvélemény is egyetértett azzal, hogy a magyar egészségügynek szüksége van átalakulásra (a járó- és fekvőbeteg-ellátó, valamint az aktív és krónikus kapacitás optimális arányának kialakítására), megújulásra (a területi és szakmai egyenlőtlenségek felszámolására, a progresszivitás elvén alapuló ellátórendszer kialakítására), egyre bővülő forrásokra (járulék alap bővítés, kiszélesítés), infrastrukturális fejlesztésekre (kistérségi szakellátó központok, kórház rekonstrukciók, speciális gyógy-centrumok, egyetemi pólus centrumok létrehozására). és most mindez valóra válhat! Az Európai Unió Strukturális és Kohéziós Alapjainak segítségével soha vissza nem térő lehetőség adódik a közeljövőben arra, hogy logikusan újratervezzük és korszerűen építsük fel Magyarország XXI. századi új egészségügyi ellátórendszerét. Az elkövetkező két évben ugyanis 286 milliárd, 2013-ig pedig további 114 milliárd forint európai uniós forrásra pályázhatnak az egészségügyi intézmények. Hogy mekkora ez az összeg? Hozzávetőlegesen 22-25 szupermodern új kórház építésére elegendő pénzmennyiség. Rajtunk (is) múlik, mit építünk, hogyan élünk ezzel a kivételes lehetőséggel?! Az összeg - egyebek között - az infrastruktúra, a humán erőforrás fejlesztését, az egészségtudatos magatartás általánossá válását segíti.   

Ahogyan ez a klasszikus mesékben is lenni szokott: a pénzt soha sem adják feltétel nélkül. Az Európai Unió a támogatás felhasználásának feltételként meghatározta, hogy a pályázati pénzek csak olyan fejlesztésekre fordíthatók, melyek az egyenlő hozzáférést, az esélyegyenlőséget, és a minőség javítását szolgálják. További lényeges alapfeltétel, hogy a megvalósult  fejlesztéseknek hosszú távon fenntarthatónak és finanszírozhatónak kell lenniük. A fejlesztési forrásokhoz jutásnak tehát ára van, a meglévő struktúra átalakítása.

Az "előző" Kormány "21 lépés" programjában felvázolt stratégiai iránnyal a szakma és a laikus közvélemény jórészt azonosulni tudott, mert fejlődést ígért és rendet az egyre inkább elbizonytalanodó ellátórendszerben. A program felvázolta az átalakulás menetét a kapacitás racionalizálástól kezdve az új finanszírozási rendszer kialakításán keresztül egy új valódi egybiztosítós rendszer létrehozásáig. Természetesen, az is tudható volt, hogy szükség lesz átalakítására, - a szűkös szakmai-, humán-, tárgyi-, és pénzügyi erőforrások koncentrációjára. Ebben a folyamatban pedig lesznek vesztesek és nyertesek.

Azután megjelent a politikai közéletben Molnár Lajos egészségügyi miniszter, aki szélvész gyorsasággal vezette be "restriktív egészségügyi reform" címen összefoglalható intézkedés sorozatát, - mentségére legyen mondva - olyan "a változásoknak abszolút nem kedvező helyzetben", ami egy harcedzett profi marketing világcéget is meghátrálásra késztetett volna, ha történetesen felajánlják neki a magyar egészségügyi reformok menedzselését. Mi több, a szakirodalomban fellehető változás menedzselési szabályok teljes mellőzésével, több frontos támadást intézett az egészségügyi ellátórendszer minden szektora felé, /vizitdíjjal a lakosság felé is/ aminek következtében az utóbbi másfél év során azok is szembefordultak a reformerekkel, akik eddig a gyökeres változás hívei voltak. Most jobb esetben tanácstalanul a partvonalról szemlélik az eseményeket. Ide kívánkozik egy történet. Amikor a Vaslady Angliában hozzáfogott az egészségügyi reformokhoz, tanácsadói aggódva figyelmeztették - nehogy mindenkivel szembe forduljon, mert az bukásra ítél minden jól előkészített változást. Thatcher asszony nem fogadta meg a jó tanácsot. Soha nem is valósult meg a nevével fémjelzett reform.   

A közelmúlt egészségügyi rendszerváltással kapcsolatos történései nem szorulnak bővebb bemutatásra, mindenki által jól ismertek. Elég, ha csupán ellátórendszer fejlesztése címet viselő mérföldkőnek nevezett állomást idézzük fel emlékezetünkben. A vizitdíjnál is nagyobb indulatokat váltott ki az un. "kapacitástörvény", amely az aktív ágyak számának 60 ezerről 44 ezerre való csökkentését írja elő, miközben a krónikus betegek kezelését szolgáló számát 20 ezerről 29 ezerre növeli. A súlyponti helyek elosztása után, január első hetében kezdődött a derékhad - mintegy nyolcvan kórház és tulajdonosa - számára a csata túlélésért. Az ágyak elosztása a miniszteri ajánlást alapul véve a regionális Egészségügyi Tanácsok feladata-lehetősége lett volna, ám többségük érdemi megfontolás nélkül visszadobta a tárca vezetőjének. Bár minden az egészségügyi menedzsmentben jártas szakember elméleti tételként vallja, hogy a kapacitások fűnyíróelven való csökkentése sem költségmegtakarítást, sem a felesleges párhuzamosságok felszámolását nem szolgálja.. A soha vissza nem térő  lehetőség Lovasberényben elúszott.

A rendszerváltás óta a magyar egészségügy megreformálására tett kormányzati intézkedések sorozata az egészségügyi ellátórendszer korszerűsítéséről, a kórházi kapacitások szűkítéséről, a párhuzamosságok felszámolásáról és a hatékonyság növeléséről szóltak első sorban. A hatvanas években túlméretezett, azóta jórészt elavult és korszerűtlen kórházrendszer változatlan feladatkörben való megtartása a növekvő fenntartási költségek, a gyógyítás eszközeinek árrobbanása (és nem utolsó sorban az egynapos ellátások terjedése miatt) miatt ésszerűtlenné vált, nem szolgálta a költséghatékonyság, és a minőségi gyógyítás követelményeit. Ezért az éppen hatalmon levő kormányzat, hol teljesítmény arányos finanszírozással (HBCs), majd teljesítmény stoppal (TVK), hol adminisztratív eszközökkel (ágyláb törvény, kapacitás törvény), hol pedig a szabályozott verseny jegyében külső tőke bevonással (I. II. kórháztörvény), vagy éppen irányított betegellátással próbálta megzabolázni makacs, minden megszorító intézkedést túlélő intézményrendszerünket.

Előbbiek egyenes következménye, hogy mára már a többszereplős egészségügyi rendszerben minden szereplő a felelősség áthárításban érdekelt. Az állam ugyanis nem kíván/nem tud(?) ekkora ellátórendszert működtetni. Átalakítása viszont konfliktusok sorozatát hordozza magában és rendkívül költségigényes, ezért a feladat megoldását szívesen áthárítaná más (lehetőleg piaci) szereplőre. Az önkormányzat, bár nem képes intézményfenntartó kötelezettségeinek eleget tenni, intézménye kapacitásának fenntartása létérdeke, mivel annak leépítése lakossági ellenállást válthat ki. A szolgáltató, akire a költségtakarékosság kényszere hárul, nem partner az együttműködésben, mert úgy érzi, hogy nincs már min takarékoskodnia, de ha volna is, a megtakarításból nincs közvetlen haszna, ugyanakkor a takarékoskodás beteg bizalmatlanságát váltja ki, a gyógyítás kockázatát növeli, ez pedig személyes jó hírnevét, szakmai önbecsülését csorbíthatja. A beteg viszont, az információs aszimmetria, valamint az idegen pénzek költésének effektusa miatt jellemzően túlfogyaszt, vagyis mint a pénz elköltője nem törekszik a takarékos megoldásokra, hanem a szolgáltatások maximalizálásában érdekelt.

A "kvazi korlátlan" igénybevétel a költségek túlburjánzásához vezet! A kvazi korlátlan fogyasztás lehetőségét az állam a "direkt költségvetési korlát" eszközével  próbálja keretek között tartani. Ezzel rákényszeríti a szolgáltatót, hogy a szolgáltatás humán orientáltsága ellenére a szakmai követelmények és a gazdaságosság kényszere között maga keressen nap, mint nap kompromisszumos megoldást a gyógyítás eszköztárából. A költségvetési korlát azonban nem bizonyult elegendő eszköznek, nem volt képes, vagy csak korlátozott mértékben volt képes megállítani a költségek szárnyalását.

Mint korábban már számos alkalommal tapasztaltuk, amikor az állami szabályzás eszközei hatástalannak bizonyulnak egy probléma kezelésére, a döntéshozókban felmerül a mentő ötlet: a versenypiac szereplőit (jelen esetben az üzleti biztosítókat) kell bevonni a közszolgáltatási szférába. A politikai döntéshozók úgy gondolták, hogy a versenypiac önmagában nem alkalmas az államilag támogatott fogyasztási javak a "közjavak" igazságos elosztására. Viszont úgy gondolták, hogy államilag szabályozott körülmények között egy társadalombiztosítási rendszer részeként a biztosítók bevonása alkalmas lehet arra, hogy   biztosítók versenye a biztosítottakért, valamint a szolgáltatók versenye a megbízásokért mozgásba hozza a rendszert. A verseny jótékony hatást gyakorol a szolgáltatási árakra és a versenypiac szereplőire, abban az értelemben, hogy csupán az marad fenn mindkét oldalon, aki képes versenyképes áron versenyképes, minőségi szolgáltatásra. Így a verseny automatikusan szabályozza a keresletnek megfelelő kínálatot és optimalizálja az árakat.

Nem alkalmas a versenypiac ugyanakkor a közjavak igazságos elosztására. Ezért az állam nem vonulhat ki a társadalombiztosításból, fenn kell tartani szolidaritási elvű nemzeti kockázatközösséget, és a kötelező társadalombiztosítás rendszerét. Csak így érhető el, hogy senki se maradhasson ki önhibáján kívül a szükséges és elégséges egészségügyi ellátásból. Az állam beszedi a járulékokat, gondoskodik gyógyítás fedezetéről, a vegyes tulajdonú pénztár pedig gondoskodik a biztosított számára a kellő ellátásról. Itt tartunk most.

Az örök dilemma, ahogyan Kornai János megfogalmazta:  "Az egészségügy alapproblémája - bármilyen biztosítási forma, bármilyen finanszírozás, bármilyen tulajdonviszonyok mellett - az, hogy ki mondjon nemet. Kinek a kötelessége nemet mondani? Kinek az érdeke nemet mondani? Megfogalmazhatjuk élesen a kérdést, de nincs rá egyszerű és kiélezett válasz. Csupán annyit tehetünk, hogy ebben a sokszemélyes drámában valamennyi szereplőt legalábbis bizonyos fokig érdekeltté tesszük a költségek kordában tartásában, a takarékosságban. Ezt a célt szolgálja a vizitdíj és az ápolási díj, ezt a rendelők és a kórházak szigorúbb elszámoltatási rendszere. A magánbiztosítók megjelenése - ha nem is oldja meg a "nemet mondás" megoldhatatlan alapproblémáját - egy további igen fontos és erős szereplőt bevon azok közé, akiknek legalább részleges érdekeltségük van a költségek megfogásában."

Az egészségpénztárakról szóló törvénytervezet minden valószínűség szerint az utóbbi évtized legvitatottabb jogszabálya lesz. /ha lesz?/ Konferenciánkon nem kívánjuk a teljesség igényével elemezni, mások sokszor és sok helyen megtették azt. Kerettörvény. A teljes képhez hiányzik még közel 100 végrehajtási utasítás, valamint pár év tapasztalata, mire átfogó képet nyerhetünk a változásokról. Csupán a törvény egyes kiemelt, a szolgáltatói és tulajdonosi oldal szempontjából releváns hatásaira, következményeire kívánjuk felhívni résztvevőink figyelmét a teljesség igénye nélkül.  Ezek a nagyító alá tett kérdések:  

Lesznek-e vegyes tulajdonú egészségpénztárak? Erre a kérdésre a jövő adja meg a választ! Működni fog-e a "láthatatlan kéz"? Nem valószínű, ugyanis hiányoznak az ideális piac legelemibb feltételei. Szinte leküzdhetetlen akadály az információs aszimmetria a szereplők között, ami megnehezíti, hogy egy szolgáltatás tulajdonságait értékelhessük. Nincs standardizált kimeneti minőség, ami az összehasonlíthatóság alapja. De egyelőre nincs definiált biztosítási csomag sem, (illetve van: minden ami nem alapcsomag, vagy extra) és félő, hogy nem is lesz taxatív lista, mert azt meg naponta kellene korrigálni.

Van-e reális esélye annak, hogy a verseny valóban ideális feltételek között zajlik, és nem jönnek létre sem a keresleti, sem a kínálati oldalon kartelek, monopóliumok? Nem valószínű. /Az ideális piac elemi feltétele!/ Mert akkor monopolárak lesznek és "beindul" a soha nem látott mélységű, sötét korrupció. A keresleti oldal 8-12 biztosítója már önmagában oligopólium, ami az árak mesterséges alakítását teszi lehetővé. Mi történik, ha a szolgáltatói oldal is kartellbe lép, területi monopóliumokat hoz létre? Ja igen! Majd elfeledem: létezik egy "Tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról" szóló törvény.

Melyek azok a szolgáltatói válaszlehetőségek és formációk, amelyek megfelelhetnek az új idők kihívásaira, viszonylagos biztonságot, ugyanakkor kellő rugalmasságot adva a szervezetnek? Mely működési formának mi az előnye, és mi a hátránya? Költségvetési szerv, gazdasági társaság, esetleg közös képviseletet nyújtó rugalmas holding felel meg a jövő követelményeinek?

Az új típusú szolgáltatási szerződések világa. A hatósági diktátumokat felváltja az egyenrangú felek (?) között, akarategyezőség (?) alapján megkötött polgárjogi szerződések sokasága. Belegondolni is félelmetes, hogy hány biztosítónak, hány szolgáltatásra, hány orvosnak, hány biztosítóval lesz szerződéses jogviszonya. Azonban vigyázat! Az egyik oldalon biztos, -és remélhetőleg előbb-utóbb mindkét oldalon - profi üzletemberek fognak ülni, akiknek hivatásuk az üzleti szerződéskötés. Kiváló, jó pozícióban lévő egészségügyi intézmények köthetnek hátrányos szerződéseket és sorvaszthatják el szervezetüket, míg kicsi, de rugalmas egységek is lehetnek nyerők. Eljön az idő, amikor a profi menedzsment szerepe igazán felértékelődik. Korai erről beszélni? Nem valószínű. Lehet, hogy már késésben is vagyunk!

Minden egészségügyi szolgáltató érdeke, hogy átgondolja, mi az erőssége, és mi a gyengéje? Mi az amiben többet, vagy jobbat tud nyújtani, mint lehetséges vetélytársa egy képzeletbeli versenyben. Hogyan tudja pozícionálni speciális, vagy alapszolgáltatásait, ha a horizonton feltűnik egy versenytárs, -mondjuk- egy-egy rugalmas magánszolgáltató.

Mert  konkurencia lesz, annyi biztos! Ha csak arra az 1500 tapasztalt, jól képzett orvosra, 4500 egészségügyi dolgozóra gondolunk, aki a közelmúltban  került az "utcára" és aki nem távozott el külföldre. Nem hagyták el kiépített pácientúrájukat, hanem továbbvitték /továbbviszik  magukkal a privát szférába.és rövid időn belül várhatóan megjelennek az államilag finanszírozott körben. "Vigyázó szemetek.Varsóra, Prágára.vessétek!" Tízezer orvos dolgozik Varsóban magánkórházakban, magán poliklinikákon, míg Csehországban a kórházak 25%-a már magánkórház.  Felbecsülhetetlen, milyen mértékű lesz a változás.    

A szervezeteknek három típusa van: az egyik elébe megy a változásoknak, a másik szemléli azokat, a harmadik csodálkozik azon, hogy bekövetkeztek. Ki-ki döntse el ízlése és vérmérséklete szerint maga, hogy melyik akar lenni?! 

Találkozzunk a Önkormányzati Egészségügyi Napok Téli Szimpóziumán!

Budapest, 2007. december 29.

Tisztelettel:

Dr Kovács Zoltán
a szervező bizottság elnöke

Reformlázban!

Budapest, 2007. június 20.

 Ha valaki körülnéz tágabb környezetünkben az Európai Unióban láthatja, hogy reformláz zajlik számos országban, ahogyan reformhullám söpör végig kis hazánkon is. Társadalmi viták folynak a jóléti állam koncepciójának fenntarthatóságáról, népszerűtlen kormányzati intézkedések egész sora lát napvilágot, többek között az egészségügyi kapacitások korlátozásáról is. Az egészségügyi ellátórendszerben és annak finanszírozási formáiban fellehető számos különbség ellenére láthatóan egy közös cél vezérli az országok döntéshozóit: az egészségügyi ellátórendszer karcsúsítása, az ellátás finanszírozhatósága érdekében.

Európa legfejlettebb országai Németország, Nagy-Britannia, Franciaország kényszerülnek kórházreformot hirdetni, mert egészségügyi ellátórendszerük jelenlegi formában való fenntartása az államok költségvetési egyensúlyát veszélyezteti. Ezzel a demonstratív lépéssel végképp lezárul(t) egy történelmi szakasz a jóléti államok történetében, a '60-as években még büszkén hirdetett szlogennel fémjelzett korszak, "az egészségért semmi sem drága" időszaka.

Mit hozott az a korszak a "nyugat" számára? A jóléti államok akkori felhőtlen optimizmusa a közpénzek nagyarányú beáramlását jelentette az egészségügyi szektorba, ami az ágazat látványos fejlődését eredményezte. Az állami beavatkozás felgyorsította az orvostudomány, az orvosi gép-műszer technika, valamint a gyógyszeripar fejlődését. Együttes hatásuk forradalmasította a gyógyítást, soha nem tapasztalt biztonságot nyújtva a civilizált világ népei számára, felbecsülhetetlen javulást eredményezett életminőség vonatkozásában. Azonban éppen az államok expanziót ösztönző politikája - paradox módon - magában hordozta a 90-es évek új problémáinak csíráit, nevezetesen az egészségügyi kiadások szárnyalását. Ez a szárnyalás pedig szükségszerű válaszreakciót váltott ki az államok vezetőiből, a 90-es évekre létrehozva a "korlátozás időszakát".

A magyar egészségügynek soha nem volt expanziós időszaka, így a működési- és fejlesztési források bizonytalansága miatt a korlátozások időszakát élte át nap, mint nap, és éli meg ma is. A múltból átvett kórház centrikus intézményrendszer erősen túlméretezett, ugyanakkor hihetetlenül korszerűtlen infrastruktúrát képviselt, így gyenge gazdasági hatékonyságú volt. A tudatosan alacsony szinten tartott alkalmazotti béreket az államilag megtűrt, sőt elfogadott paraszolvencia pótolta. A "korszerű" infrastruktúra megteremtésének szűkre szabott korlátját az állami források elégtelensége és a KGST országokból beszerezhető műszerek technikai színvonala, mint mozgástér jellemezte. Miközben állampolgári jogon járó, magas színtű egészségügyi ellátásról beszéltünk, keveseknek adódott lehetőségük arra, hogy a fejlett világban végbemenő tudományos -technikai forradalomról valós képet alkossanak.

A rendszerváltásba vetett hit sokak számára a feudális jellegzetességeket mutató egészségügy átalakításáról, a gyógyítás eszközeinek korszerűsítéséről, az orvosi beavatkozások fokozott biztonságáról, betegelégedettségről és végül, de nem utolsó sorban az egészségügyi dolgozók fokozott megbecsüléséről is szólt. Számos fejlett nyugati ország kórházi kapacitását túlszárnyaló, de felszereltség szempontjából elkeserítően hiányos és többnyire alacsony komfortfokozatú kórházaink helyett, a horizonton kirajzolódott a már-már elérhetőnek tűnő nyugati álom. Politikai ígéretekben akkor sem volt hiány...!

...és ahelyett, hogy a politikai elit élt volna a történelmi helyzetből adódó, soha vissza nem térő lehetőségével és racionalizálta volna egészségügyi rendszerünket, (ahogyan tette ezt Németország az egyesítést követően, amikor is az állampolgárok bizalmától övezve egyetlen tollvonással megszüntetett 10.000 kórházi ágyat) e helyett a rendszer közismert hibáit megszilárdítva, jó magyar szokás szerint "a kijárásos technikának engedve" több-száz milliárdos fejlesztési forrást "forgácsolt szét ezer felé", szakmai és stratégiai prioritások érvényesítése és következetes hatástanulmányok nélkül. Tápot adva ezzel annak a vezetői és fenntartói magatartásnak, ami szerint a túlélés záloga az így, vagy úgy kiharcolt fejlesztési forrás és a "mindenki mindent csinál típusú előre menekülés" stratégiája.

Jónak induló egészségügyi reformok sora dőlt meg támogatás hiányában, rövid távú politikai sikereket dédelgető kormányzati politika miatt. Pedig sokan voltak és vannak jelenleg is, akik az ésszerű, jól menedzselt változtatás hívei voltak akkor és azok jelenleg is. Feltéve persze, hogy a változás egyéni-, intézményi-, önkormányzati, csoport-, réteg-, politikai-, üzleti- stb. érdeküket nem veszélyezteti!

A történelmi helyzet kihasználatlanul és végérvényesen köddé vált. Időközben megerősödött a változás ellenzőinek tábora is. Erre predesztinálta őket a bizalomvesztés a hatalom iránt és az elmúlt évek/évtizedek sikertelen próbálkozásainak keserű tapasztalata. Egyébként is! Kínált, vagy kínál számukra valami csábító jövőképet a gyökeres változás? Ha nem, akkor miért lelkesedjenek? Részükről ez a legteljesebb mértékben irracionális viselkedés lenne!

A minap egy ismert szociológus nyilatkozatát olvastam a reformról. Nem tudom milyen "párti"az illető, nem is érdekel. Amit mondott, elgondolkodtató:

"Nem a változtatással van a baj - ezt kell tenni, ha reformkényszer van, és a fennálló helyzet finanszírozhatatlan, hanem azzal, hogy a megkezdett folyamatok mögül hiányzik a magukat sértettnek érző társadalmi csoportokra irányuló, valós tartalmú hatékony kommunikáció. A "blabla" pedig, amit nekünk akár szakmai csoportok, akár a politikai elit egyes csoportjai tényként akarnak eladni, az jól felismerhető csoportérdekeket szolgál. Az pedig, hogy egyszer az egyik érdekcsoport, máskor a másik vonul ki a kórház elé tüntetni és utasítja el a reform-javaslatokat, sehová sem vezet. Nálunk sajnos ez a játék, kezd egyre primitívebbé válni."

Valóban, nehéz hatásosan, eredményesen kommunikálni. Bonyolult világunkban eleve vesztésre ítélt minden elképzelés, ami nem tud a fekete-fehér, igen-nem, jó-rossz ellentét-párokba tömöríthető érvrendszerrel, "józan paraszt ésszel" hatni. Az egészségügy reformja ráadásul egy sok ismeretlenes egyenlet megoldásának rémképét vetíti felénk. Visszacsengenek fülünkben Kornai János professzor úr szavai: "az egészségügyi rendszerek megreformálására nem létezik a világban egyedül üdvözítő megoldás. Sajnos csak a kicsit jobb és a kicsit rosszabb elképzelések között válogathatunk." Talán érdemes lenne -"egy kicsit"- elgondolkodni ezen is, mielőtt fenekestől felforgatnánk mindent és veszni hagynánk meglévő értékeiket!

Úgy gondolom, hogy 11 éves múltunk és tevékenységünk alapján szerénytelenség nélkül állítható, hogy kongresszusaink minden időben kiváló teret biztosítottak az eltérő vélemények ütköztetésére. /Amennyiben az a jó ízlés és a demokrácia keretei között történik./ Ilyen bonyolult és (érdekérvényesítő) torzításoktól sem mentes problémakörben senki sem gondolhatja komolyan magáról, hogy képes lehet az egyedül üdvözítő út megmutatására, a mindenki számára egyaránt elfogadható megoldás megfogalmazására anélkül, hogy meg ne hallgatnánk sorstársaink, kollegáink, az egészségügy szereplőinek véleményét az egyes alternatívákról. Arról meg, hogy viszonylag kevés legyen a "blabla" rendezvényeinken, kongresszusunk szervezői gondoskodnak.

Szívesen meghallgatnánk az Ön véleményét is! Tegye lehetővé. Kérjük, tiszteltje meg részvételével kongresszusunkat!

Viszontlátásra Danubius Healh SPA Resort Margitsziget Star Auditóriumában:

Dr Kovács Zoltán

* Az EGÉSZSÉG akkor érhető el, ha az élet alapvető szükségletei ki vannak elégítve. Ez a békét, a természettel való harmóniát, megfelelő táplálkozást, kielégítő lakáskörülményeket, az oktatás megfelelő szintjét, egészséges életkörülményeket, a társadalmi igazságosságot jelenti, és az emberek lehetőségét arra, hogy a rájuk és életkörülményeikre vonatkozó döntést befolyásolhassák.Az egészség és annak védelme egyre inkább alapját kell, hogy képezze az általános társadalompolitikai döntéshozatalnak.

Minisry of Social Affairs and Health, Helsinki 1985.

A kongresszus fővédnöke:

Horváth Ágnes Egészségügyi miniszter

Védnökei:

Dr Varga Ferenc

Magyar Kórházszövetség elnöke

*

Dr Éger István

Magyar Orvosi Kamara elnöke

*

Dr Ari Lajos

Egészségügyi Gazdasági Veretők Egyesületének elnöke

*

Dr Gémesi György

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke

*

Dr Varga Imre

Medicina 2000 Poliklinikai és Szakorvosi Szövetség elnöke